Filmek

Godzilla Kong ellen

akció, thriller (12)

Mind tudtuk, hogy egyszer megtörténik. Világunk szörnyei nem kerülhetik el egymást. A legnagyobbaknak előbb-utóbb szembe kell találkozniuk, hogy összemérjék az erejüket. De ahol King Kong és Godzilla csatázik, ott senki más nincs biztonságban. Godzilla nemrég legyőzte a többi titánt, és aki életben maradt, az mind engedelmes szolgája lett. De a Koponya-szigeten élő magányos óriás, Kong nem tartozik a hordába. És a 70-es években lezajlott, szerencsétlen végű expedíció óta csak egyre nagyobb és erősebb lett. A MonsterVerse egyre izgalmasabb fordulatokat vesz: a Kong: Koponya-sziget és a Godzilla II. – A szörnyek királya után az alkotók alaposan felturbózták az eddigieket, és összeeresztik a filmtörténet két legnagyobb legendájú, legfélelmetesebb szörnyét...

Bővebben

Akik maradtak

drámajóhosszu (12)

Aladár (Hajduk Károly) magányos nőgyógyász. Egyik fiatal páciense, Klára (Szőke Abigél), dacos kamaszlány, aki makacsul "várja haza" szüleit a haláltáborból a II. Világháború utáni Budapesten. Kettejük egymásra találása, majd páratlanul komplex és gazdag kapcsolata áll e viharos történelmi időkbe ágyazott film középpontjában. Klára impulzív és makacs kamaszból fokozatosan fiatal nővé érik a férfi óvó szárnyai alatt, míg az orvos élete új értelmet nyer a lányról való gondoskodás által. Mindketten a túléléssel küszködnek, de talán több eséllyel, mint más kortársuk, mert korábbi életükből van elegendő szeretetforrásuk, ami nem csak 1944 traumáját segít begyógyítani, hanem tartást ad az 50-es éveket is átvészelni.  

Bővebben

Az Úr sötét anyagai

családi, drámajóhosszu, fantasy (0)

Philip Pullman klasszikussá vált, számtalan díjjal elismert ifjúsági trilógiájának sorozat adaptációjában megismerjük Lyrát (Dafne Keen), a rendkívüli kislányt, aki miközben elrabolt barátja után nyomoz, egy sokkal nagyobb összeesküvést is felfedez. (HBO)

Bővebben

Thor: Szerelem és mennydörgés

akció, fantasy, kaland (16)

A Thor saga negyedik felvonása, a Thor: Ragnarok folytatása.

Bővebben

Bad Boys 2. - Már megint a rosszfiúk

akció, krimi, thriller (0)

Marcus (Martin Lawrence) és Mike (Will Smith) ezúttal egy high-tech eszközökkel felszerelt csapat tagjaként ered a kábítószerkereskedők nyomába, hogy megakadályozzák az extasy további térnyerését. Eközben Tapi, a kegyelmet nem ismerő miami drogbáró az egész városra kiterjeszti hatalmát. A helyzet azonban tovább bonyolódik, amikor Marcus húga (Gabrielle Union ), aki nem mellesleg titkosügynök, az események kellős közepén találja magát.

Bővebben

Szegény párák

dráma, romantikus, scifi (18)

Yorgos Lanthimos új filmje elképesztő történet Bella Baxter fantasztikus fejlődéséről. A fiatal nőt a zseniális elméjű és szokatlan módszereket alkalmazó tudós, Dr. Godwin Baxter hozza vissza az életbe. A férfi védelmét élvezve, Bella vágyik a tudásra. Szomjazza a világ dolgait, így elszökik Duncan Wedderburnnel, a dörzsölt és züllött ügyvéddel, s ketten együtt kontinenseken átívelő, szélsebes kalandra indulnak. Korának előítéleteitől szabadon, Bella roppant iramban fejlődik, hogy szándékának eleget téve kiálljon az egyenlőség és szabadság mellett.

Bővebben

Space Jam - Új kezdet

animáció, családi, fantasy (6)

Néha a szupersztárok is segítségre szorulnak. LeBron James például a nagy bajba került fián próbál segíteni, de kénytelen belátni, hogy egyedül nem boldogul. A legjobbakhoz fordul segítségért: Tapsi Hapsi, bájos barátnője Lola nyuszi, Dodó kacsa, Speedy Gonzales és a többiek szerencsére vállalják, hogy egy mindent eldöntő kosármeccsen állnak ki az űrből érkezett gonoszok ellen. A Firkák a Banditák ellen – kezdődjön az intergalaktikus szupermeccs! Az NBA szupersztárja, LeBron James és a Bolondos dallamok 2D sztárjai egy csapatban: csak egy őrült vicces és nagyon látványos film lehet az eredmény.

Bővebben

Múlt karácsony

romantikus, vígjáték (12)

Kate csengettyűs cipőben csetlik-botlik London-szerte és a saját rossz döntései között. Ő ugyanis egy egész évben nyitva tartó karácsonyi boltban dolgozik manóként – ez a munka szintén nem volt a legjobb döntés. Tom túl szép, hogy igaz legyen, amikor besétál az életébe, és elkezd átlátni a falakon, amelyeket Kate maga köré épített. Miközben London átalakul az év legcsodálatosabb időszakában, ennek a két fiatalnak csak nem akar összejönni semmi. Ám néha hagyni kell, hogy a hó ahogy esik, úgy puffanjon, néha a szívedre kell hallgatnod... és kell, hogy legyen hited. Ezt a csodás romantikus komédiát, melyet a George Michael szám ihletett, az Oscar-díjas Emma Thompson (Értelem és érzelem, Igazából szerelem, Bridget Jones babát vár) írta, Paul Feig (Egy kis szívesség, Koszorúslányok, A kém) rendezte, a főszereplők pedig Emilia Clarke (Trónok harca) és Henry Golding (Egy kis szívesség, Crazy Rich Asians). A filmben George Michael zenéje hallható, ráadásul eddig kiadatlan dalok is a legendás Grammy-díjas művésztől, aki több mint 115 millió lemezt adott el ikonikus pályája során.  

Bővebben

A Mancs őrjárat

akció, animáció, családi (1)

A Mancs őrjárat főhőse Ryder, a bátor kisfiú, aki barátaiból álló csapatával mindig megmenti Kaland-öböl lakosait a közelgő veszélytől.

Bővebben

Doctor Strange az őrület multiverzumában

akció, fantasy, horror (12)

Egyre különösebb eseményláncolatok veszik kezdetüket, hőseinkben pedig mindinkább növekszik a felismerés, hogy valami egyszerűen nincs rendben a valósággal. A Doctor Strange az őrület multiverzumában cselekménye egyúttal szorosan kapcsolódik a Disney+-on követhető WandaVízió, illetve a Pókember 3 cselekményéhez. A Marvel filmes univerzumának negyedik fázisához tartozó Doctor Strange az őrület multiverzumában rendezői székét a legendás Sam Raimi foglalhatta el, a főbb szerepekben pedig Benedict Cumberbatch, Rachel McAdams, Elizabeth Olsen, Chiwetel Ejiofor, Benedict Wong és Xochitl Gomez lesznek láthatóak.

Bővebben

Pókember 3 - Nincs hazaút

akció, kaland, sci-fi (12)

Peter Parker számára legutóbb nem alakult túl szerencsésen az európai kiruccanás. Hazatérve azonban nem várt nehézséggel kell szembenéznie, hiszen valódi kiléte Pókemberként az egész világ előtt lelepleződött. A  No Way Home egy teljesen új korszakot nyit a Marvel filmes univerzumában, hiszen a film cselekménye szorosabban kapcsolódik majd a Doctor Strange az őrület multiverzumában történetéhez. Tom Holland és Zendaya párosa mellett pedig Jamie Foxx is visszatér Electróként, Alfred Molinát pedig újra Doctor Oktopuszként láthatjuk. A Hazatérés és az Idegenben után ismét Jon Watts rendezi a harmadik felvonást, amely 2021 végén érkezik a mozikba.

Bővebben

Fekete Párduc: Vakanda, légy áldott!

akció, dráma, kaland (12)

A Marvel Studios „Fekete Párduc 2.” című filmjében Ramonda királyné, Shuri, M’Baku, Okoye és a Dora Milaje felveszik a harcot az országukat fenyegető világhatalmakkal T’Challa király halála után. Miközben a vakandaiak megpróbálnak továbblépni, a hősöknek Nakia, a véreb és Everett Ross segítségével össze kell állniuk, hogy újat utat jelöljenek ki királyságuknak. A filmben új karakterként feltűnik Namor, egy víz alatti, titkos világ királya, akit Tenoch Huerta alakít, további szerepekben pedig látható még Dominique Thorne, Michaela Coel, Mabel Cadena és Alex Livanalli is.

Bővebben

Kutyák és macskák 3. - A mancs parancs

akció, családi, fantasy (6)

A kutyák és macskák között teljes a béke. Jól képzett különleges ügynökeik titkos támaszpontjaikról ellenőrzik, hogy ne legyen olyan vadmacska vagy szédült eb, amelyik megzavarja az évszázados háborút követő törékeny nyugalmat. De amikor egy rejtélyes főgonosz különlegesen rafinált tervével mégis egymásnak ugrasztja őket, tehetetlenek: csak egy lusta blöki és egy tériszonyos házicica marad, aki megkeresheti a titokzatos Pablót, a félelmetes, világuralomra törő kakadut. Ráadásul nemcsak a főgonosz hollétét kell kiszagolniuk, hanem a saját, tizenéves gazdáik problémáit is nekik kell megoldaniuk.     A nagysikerű filmek harmadik részében ismét beszélő kutyák és macskák csinálnak furcsa, vicces és különleges dolgokat – úgy, hogy a gazdáiknak fogalma sincs semmiről!   Játékos, szellemes és szőrös vígjáték állatbarátoknak, állatoknak és általában az egész családnak.  

Bővebben

Zárójelentés

drámajóhosszu (12)

Stephanus professzort (Klaus Maria Brandauer) váratlanul nyugdíjazzák. A doktor még nem szeretne elszakadni hivatásától, így elbúcsúzik kórházi kollégáitól, hazaköltözik a szülőfalujába, és – a helyiek nagy örömére – körzeti orvosként kezd dolgozni. A fiatalkori szerelme és gyerekkori legjobb barátja viszontlátása megérinti a biztonságos környezetéből kiszakadt doktort, ám a faluban nemcsak pozitív élmények érik: olyan kisstílű, de ártalmas politikai csatározásokba is belekeveredik, amelyek nem engedik meg, hogy belefeledkezzen a múltidézésbe, vagy egy új élet gondolatával kísérletezzen. Stephanus a saját kárán kénytelen megtanulni, hogy a múlt kísérteteivel csak akkor számolhat le, ha szembenéz a jelennel. A Mephistó-ért Oscar®-díjat nyert, több más filmjéért Oscar®-ra jelölt, Golden Globe®-, cannes-i Aranypálma és berlini Ezüstmedve-díjas rendező hosszú szünet után, korábbi sikerei legfontosabb alkotótársai, Klaus Maria Brandauer, Eperjes Károly, Koltai Lajos operatőr, valamint a hazai színészet legjava segítségével, készített új mozifilmet, amely ismét izgalmas, felkavaró és elgondolkodtató. Főszereplők: Klaus Maria Brandauer, Eperjes Károly, Stohl András, Kerekes Éva, Udvaros Dorottya, Csomós Mari, Szirtes Ági, Bálint András, Kovács Lajos, Andorai Péter. Operatőr: Koltai Lajos. Zene: Pacsay Attila. Látvány: Kentaur. Jelmez: Szakács Györgyi. Írta és rendezte: Szabó István Producer: Sándor Pál és Tőzsér Attila

Bővebben

Gru 4

animáció, családi, kaland (12)

Hét év szünet után a sorozat legújabb filmjében a világ kedvenc szupergonoszból lett Anti Gonosz Liga ügynöke visszatér egy izgalmas, merész, minyonoktól hemzsegő kavalkádban, a GRU 4-ben. A világviszonylatban csaknem egymilliárd dollárt hozó 2022-es Minyonok: Gru színre lép után a mozitörténelem legjövedelmezőbb animációs sorozata új fejezettel jelentkezik, melyben Gru, Lucy és a lányok – Margo, Edith és Agnes – mellett egy új családtagot üdvözölhetünk, ifjabb Grút, akinek feltett szándéka, hogy az apját szekírozza. És ha ez nem lenne elég, Gru új ellenségekkel kerül szembe, Maxime Le Mallal, és femme fatale barátnőjével, Valentinával, és a család újból menekülni kényszerül…

Bővebben

Hang nélkül 2

horror, thriller (16)

Az otthonukban történt halálos eseményeket követően az Abbott családnak a külvilág borzalmaival kell szembesülnie, miközben tovább küzdenek a túlélésért – a legnagyobb csendben. Miután arra kényszerülnek, hogy nekivágjanak az ismeretlennek, gyorsan ráeszmélnek, hogy nem csak a hangra vadászó szörnyek jelentenek fenyegetést a homokösvényen túl...  

Bővebben

Mi újság, Kuflik?

animáció (1)

Ha ti is pont ráértek, akkor a mozikban újra találkozhattok a kuflikkal! Van, aki még nem tudja, mi is az a kufli? Hát „se nem kifli, se nem kukac, simán kufli, ezt mondogasd!” Na ugye, hogy eszetekbe jutott?! A mesékben Zödön még mindig a legzöldebb, Pofánka a legpirosabb, Titusz a legsárgább, Hilda a leglilább, Valér a legkékebb, Bélabá a legbarnább, Fityirc meg a legszürkébb, mert... hát, mert annak is lennie kell valakinek! A Mi újság, kuflik? újra elkalauzol bennünket az elhagyatott rétre, ahol még akkor is történik valami, amikor nem történik semmi, hiszen ha nem történne semmi, akkor nem lenne mesélnivaló a kuflikról.Ha érdekel tehát, hogy mi újság a kuflikkal, tarts velünk, és megtudhatod, hogy melyik zaj számít érdekesnek, mi az a szötymag és a ruglipálya, vagy mivel gyógyítható a zsibbadó ugródudor. Ráadásul belenézhetsz a máshogyhoroszkópba is, amin keresztül tuti, hogy minden, de minden egészen furcsának látszik, részt vehetsz egy pofavágó versenyen, megtanulhatsz puffpudingot főzni, vagy akár a zsákfejű béka ummogását utánozni. Most is lesz minden, amit a kisebbek és a nagyobbak is szeretnek, sőt – akárcsak az első részben – a rajzfilm a szülők számára is számtalan meglepetést rejteget. A Mi újság, kuflik? mozifilm Dániel András író és grafikus ‒ a Pagony kiadásában megjelent ‒ sikeres könyvsorozata alapján készült a KEDD Animációs Stúdióban, Jurik Kristóf és M. Tóth Géza rendezésében.  A film összes hangja most is Scherer Péter. A remek zenét, a zörejeket, effekteket, mindenféle csirpegéseket, apróbb és nagyobb zözögésket, ciccegéseket, nyikorgásokat és reccsenéseket Alpár Balázs jegyzi. A KEDD Stúdiót 2002-ben M. Tóth Géza, Oscar-díj jelölt, Balázs Béla-díjas filmrendező alapította. A Stúdió elsődleges célja minőségi gyerektartalmak létrehozása és közvetítése a legszélesebb gyerekközönség részére.

Bővebben

Az Ír

drámajóhosszu, krimi, életrajzi (16)

Robert De Niro, Al Pacino és Joe Pesci a főszereplői Martin Scorsese AZ ÍR című filmjének. A gengsztereposz a háború utáni Amerika szervezett bűnözését mutatja be Frank Sheeran, egy második világháborús veterán, és a XX. század leghírhedtebb alakjainak dolgozó simlis és bérgyilkos szemén át. Az évtizedeket átölelő történet az amerikai történelem egyik legnagyobb megoldatlan rejtélyének, a legendás szakszervezeti vezető, Jimmi Hoffa eltűnésének krónikája, monumentális utazás a szervezett bűnözés rejtélyeinek, belső viszályainak és a nagypolitikához fűződő kapcsolatainak rejtett bugyrain át.

Bővebben

Zalaegerszeg állandó kiállítás

Zalaegerszeg állandó kiállítás - teszt

Bővebben

Downton Abbey

drámajóhosszu (12)

Ősszel a világszerte méltán híres és kedvelt DOWNTON ABBEY sorozat világában játszódó nagyszabású mozifilm kerül a közönség elé. A Crawley család és a szolgálatukban álló elszánt személyzet a Downton birtok fennállásának legfontosabb pillanatára készülődik. Az angol király és királyné látogatásának hírére felbolydul az egész ház, botrányok, románcok, intrikák kezdenek kibontakozni, és az események olyan fordulatot vesznek, hogy hirtelen egész Downton jövője forog kockán… A filmet a sorozat alkotója, Julian Fellowes írta, és az eredeti szereplőket láthatjuk viszont a mozivásznon is.

Bővebben

Aljas nyolcas

drámajóhosszu, krimi, misztikus (18)

Néhány évvel az amerikai polgárháború után egy postakocsi szeli át Wyoming télies táját. Az utasai közt van egy fejvadász, Jonh Ruth (Russell) és foglya, Daisy Domergue (Leigh). Útjuk során két idegennel találkoznak, Marquis Warrennel (Jackson), a katonából lett hírhedt fejvadásszal, és Chris Marquis-szal (Goggins), a déli renegáttal, aki azt állítja magáról, hogy ő a város új seriffje. Miután a hatalmas hóviharban elvesztik az irányt, Minnie rövidáru kereskedésében lelnek menedékre. Csakhogy amikor megérkeznek, nem a tulajdonos, hanem egy csapat ismeretlen alak várja őket. Bob (Bichir) felügyeli a helyet, míg Minnie édesanyjánál van látogatóban, míg társai közt van Oswaldo Mobray (Roth), az ítéletvégrehajtó Joe Gage (Madsen), és a tábornok, Smithers (Dern). Ahogy a vihar egyre pusztítóbbá válik, arra a felismerésre jutnak, hogy talán sosem jutnak el Red Rock városába.

Bővebben

What If...?

akció, animáció, fantasy (12)

A Marvel képregényekből ismert gondolatkísérlet, amelynek alapötlete, hogy egymás számára két ismeretlen szuperhőst egy közös történetben láthatunk.

Bővebben

Venom - Az utolsó menet

akció, kaland, sci-fi (16)

Eddie Brock (Tom Hardy) nagyjából boldogan élt. Volt barátnője, munkája… aztán úgy alakult, hogy egy űrből érkezett, pusztító étvágyú szörny érkezett a földre, és pont őt választotta gazdatestnek. Azóta Eddie magányos, meggyötört… és legyőzhetetlen. Ha bajba kerül, a benne rejtőző szörny előbújik belőle, és kérlelhetetlenül felzabálja a támadókat. Meg egy kis rendetlenséget csinál közben. De lehet, hogy van olyan ellenség, ami a szupererős Venomnak is sok – a saját bolygójáról, a saját fajtársai rátalálnak, megérkeznek a földre, és persze nincs bennük kímélet. Az egész bolygót könnyedén elpusztíthatják. Venom azonban már inkább a földiek pártján van. Harcba száll a fajtársai ellen – de ahova ő megy, oda Eddie-nek is mennie kell. És ha ő halálos veszélybe kerül, akkor Eddie-nek is bőven van félnivalója.

Bővebben

Roald Dahl: Boszorkányok

családi, fantasy, horror (12)

Boszorkányok pedig vannak! Szerencsére! Egy elárvult kisfiú kénytelen a távoli vidéken élő nagymamájához (Octavia Spencer) költözni – és együtt ismerkednek össze néhány nagy elegáns, különleges, és megtévesztően kedves nővel: akikről hamar kiderül, hogy boszorkányok. Amikor pedig a nagyi menteni próbálja az unokáját, pont arra a helyre keverednek, ahol a Legfőbb Boszorkány (Anne Hathaway) összegyűjtötte az összes kolléganőjét, mert van egy szörnyű terve. Mit tehet egy eszes kissrác, ha rengeteg boszorkány közé keveredik? Hősünknek fogalma sincs: de megpróbálja feltalálni magát. A mozgalmas és ötletes történetet igazi angol humor szövi át. A legszellemesebb angol furamese író, a Charlie és a csokigyár, a Matilda, A barátságos óriás vagy A fantasztikus Róka úr eredetijének kiagyalója írta a Boszorkányok alapját is, amelyből az Oscar-díjas Robert Zemeckis, a Vissza a jövőbe-trilógia és a Forrest Gump rendezője készített sztárparádés filmet. A főszerepben a boszorkányos szépségű Anne Hathaway!

Bővebben

Raya és az utolsó sárkány

családi (6)

A Walt Disney Animation Studios új filmje, a RAYA ÉS AZ UTOLSÓ SÁRKÁNY Kumandra fantasztikus világába repít, ahol emberek és sárkányok egykor harmóniában éltek egymás mellett. Amikor azonban egy gonosz erő fenyegette a vidéket, a sárkányok feláldozták magukat az emberiség megmentése érdekében. Most, 500 évvel később ez a gonosz visszatért, s egy magányos harcosra, Rayára hárul a feladat, hogy felkutassa a legendás utolsó sárkányt, aki egyesítheti a széthullott földet és megosztott népeit. Útja során a lány megtanulja, hogy egy sárkánynál többre van szükség a világ megmentéséhez – bizalom és csapatmunka is kell hozzá.

Bővebben

Space Jam - Zűr az űrben

animáció, családi, fantasy (6)

Egy távoli csillagrendszerben hiánycikké vált a nézőcsalogató látványosság, s a helyi vidámpark vezetője egy igazán forradalmi megújulásra szánja el magát: az intergalaktikus csatornán véletlenül rákattint a Tapsi Hapsi és Dodó kacsa nevével fémjelzett adóra, és embereivel sietve elraboltatja kedvenc rajzfilm- hőseinket.

Bővebben

Angry Birds 2 - A film

animáció, családi, kaland (6)

A madarak még mindig dühösek. Madársziget boldog lakói, és köztük a három jómadár, Piros, Chuck és Bomba mindig jót akar, és jó kedvre vágyik, de valami folyton közbejön, ami miatt kénytelenek csúzlit ragadni, és nagy dúlva-fúlva harcba szállni. Szerencsére nekik az áll jól, ha dühösek… A Madár-szigeten fészkelő társaság a világ legismertebb sztárcsapata: naponta két és félmilliárdan játszanak velük. A filmváltozat első része hatalmas sikert aratott, világszerte több mint 350 millió dolláros jegybevételt csipegetett össze.

Bővebben

Az aranypinty

drámajóhosszu (16)

Bomba robban az egyik legrangosabb New York-i múzeumban. Kevesen élik túl a merényletet: egy 13 éves srác édesanyja meghal, ő azonban kijut a romok alól – és magával visz egy 17. századi németalföldi festményt. A félig elárvult fiú attól kezdve mindenhova magával viszi a képet: egy ideig részeges apjával tart Las Vegasba, azután jómódú nevelőszülőkhöz kerül, később műtárgyakat hamisít, zsarolásba keveredik és egy nemzetközi műtárgycsempész banda is üldözőbe veszi… De bárhová vetődik, jó és rossz emberek között, saját jó és rossz tettei nyomán mindig vele marad Az aranypinty… és befolyásolja az életét. A Pulitzer-díjas, a New York Times toplistájának csúcsára is feljutó regényből világsztárokkal készült az izgalmas, fordulatos és megható történet.

Bővebben

Avatar: A víz útja

akció, fantasy, kaland (12e)

James Cameron minden idők leglátványosabb, legepikusabb filmjével készül 2020-ra. A 2009-es Avatar folytatása talán még elődjének sikerét is túlszárnyalja majd. !!!!!

Bővebben

Ad Astra - Út a csillagokba

drámajóhosszu, kaland, misztikus (16)

Roy McBride asztronauta a Naprendszer peremvidékére utazik, hogy megtalálja eltűnt édesapját és a végére járjon egy bolygónkat fenyegető rejtélynek. Küldetése során olyan titkokra derít fényt, amik megkérdőjelezik az emberi lét természetét és helyünket a kozmoszban.  

Bővebben

Abstract: The Art of Design

dokumentum (0)

Ez a dokumentum sorozat a tervezés és a dizájn megalkotásának folyamatát mutatja be. Különböző szakemberek szólalnak meg és mutatják be a szakterületüket. Manapság komplex termékek tucatjait használjuk a hétköznapok során. Gyakran bele sem gondolunk, hogy mennyire bonyolult folyamat megtervezni és megalkotni ezeket a készülékeket, gépeket vagy használati tárgyakat.

Bővebben

Az acélember

akció, kaland (12)

Clark Kent a Kripton bolygó szülöttje, és még gyerekként érkezett a Földre, egy meteor becsapódásakor. Martha és Jonathan Kent veszik maguk mellé, és felnevelik őt. Clarknak azonban különleges képességei vannak, melyet szeretne valami jóra használni, így egyenes az út a hőssé válás felé.

Bővebben

A vad robot

animáció, családi, dráma (12)

A vad robot Rozzum 7134 (röviden „Roz”), egy jövőbeli robot krónikája, aki egy lakatlan szigeten vetődik partra. A túlélés és felfedezés meséje akkor kezdődik, amikor Roz váratlanul egy árva kisliba védelmezője lesz, akit Derűcsőrrnek nevez el. Együtt harcolnak a túlélésért a zord környezetben, de csak egy különc állatokból álló összetartó csapat segítségével tudnak boldogulni, akik először a barátaik lesznek, majd együtt egy nagy családdá válnak. Roz és csapata végül megmentik a szigetet a robotinváziótól, melyet Roz gyártója indít, mert minden áron vissza akarja hozni az elvadult robotot a civilizációba. A vad robot érzelmes történet arról, hogy mind képesek vagyunk „felülmúlni a programunkat”, hogy többé váljunk, mint amire a sors szánt minket. Roz nem csak hogy megtalálja a túlélés módját egy veszélyes világban, de új értelmet is ad az „életének” azzal, hogy szülői felelősséget vállal magára. A film azt mutatja meg, milyen vadnak és elevennek lenni, és hogy a túlélés kulcsa egy kegyetlen világban az összefogás.

Bővebben

Becsületes tolvaj

akció, dráma, krimi (16)

Egy bankrabló rátalál élete szerelmére, ezért úgy dönt, hogy jó útra tér és becsületes életet él. A helyzet azonban bonyolódik, amikor egy korrupt FBI ügynöknek akarja feladni magát. Hamarosan már nemcsak a nevét kell tisztáznia, de a saját és szerelme élete is veszélybe kerül. A film rendezője, Mark Williams producerként vált ismertté, nevéhez fűződik a Netflixen futó Ozark-sorozat, A könyvelő és a Java Heat – Tüzes pokol. A film főszereplője az Oscar-díjra jelölt Liam Neeson (Férjek és feleségek, Schindler listája, A nyomorultak, Star Wars – Baljós árnyak, Igazából szerelem, Elrabolva, Éjszakai hajsza, Fehér pokol). Partnerei a filmben mások mellett Kate Walsh (A Grace klinika, Fargo-sorozat, Egy különc srác feljegyzései), Jai Courtney (Die Hard – Drágább mint az életed, A beavatott, Suicide Squa – Az öngyilkos osztag, Terminátor: Genisys) és Robert Patrick (Terminátor 2 – Az ítélet napja, Copland, Még drágább az életed).

Bővebben

Augusztus Oklahomában

drámajóhosszu (16)

Violet Weston (Meryl Streep) szájrákkal küzd, ahogy a betegsége súlyosbodik, úgy szokik rá jobban az alkoholra és a különböző szerekre. Férje, Beverly (Sam Shepard) szintén alkoholproblémákkal küzd. Úgy döntenek, hogy egy ápolót fogadnak Violet mellé, így kerül hozzájuk Johanna (Misty Upham). Rövidesen Beverlynek nyoma veszik, a család kétségbeesetten keresi, ám kiderül, hogy a családfő öngyilkosságot hajtott végre. A temetésre az egész család eljön, ami több problémát is eredményez. Megjelennek Beverly lányai, az unokatestvérek és a kérők is. A gyász miatt a háttérben húzódó feszültségek könnyedén a felszínre törnek.

Bővebben

Star Wars - a csillagok háborúja

dokumentum (12)

SW Leírása

Bővebben

The Batman

akció, dráma, krimi (16)

Batman (Robert Pattinson) már két éve rója Gotham City utcáit, és üldözi a város gonosztevőit – így hát egyre mélyebbre merül a sikátorok sötétségébe. Már alig néhány emberben bízhat: mindenfelől korrupt hivatalnokok és romlott nagymenők veszik körül. csupán Alfred Pennyworth-szel (Andy Serkis) és Jame Gordon hadnaggyal (Jeffrey Wright) oszthatja meg a titkait. Egyedül maradt: rajta kívül nincs más, aki bosszút állhatna a város lakóinak sérelmeiért. Egy gyilkos épp Gotham elitjét veszi célba, és a szadista machinációi után hátrahagyott titokzatos nyomok a világ legnagyobb detektívjét a város alvilágába vezetik. Ott találkozik Selina Kyle-lal, vagyis Macskanővel (Zoë Kravitz), Oswald Cobblepottal, a Pingvinnel (Colin Farrell), Carmine Falcone-nal (John Turturro) és Edward Nashtonnal, Rébusszal (Paul Dano). A bizonyítékok azonban a saját otthona felé vezetik, és minél jobban szűkül a gyanúsítottak köre, annál félelmetesebbé válik. Batmannek új szövetségeket kell kötnie, le kell lepleznie az igazi bűnöst, és meg kell szabadítania Gothamet a hatalmaskodás és a korrupció pestisétől. Az egyik legmenőbb képregényhős fantasztikus szereposztással tér vissza, és közben látványosabb, izgalmasabb és keményebb, mint valaha.

Bővebben